Szigeterőd apartman Gyula

Szeretettel várjuk kedves pihenni, üdülni vágyó vendégeinket az újonnan épült apartmanházunkban.
A hat apartmanból álló épületünk közvetlenül a Gyulai vár tövében található a fürdő közelében, a belvárostól pár percnyi sétára.
Nemrégiban megújult Gyula történelmi belvárosa. Szökőkutak, sétálóutcák, éttermek, kávéházak, cukrászdák várják az idelétogatókat. A gyulai vár közvetlen szomszédságában, az Almássy kasténykert területén fekszik a gyulai várfürdő. A közelmúltban felújított Gyulai vár, vármúzeum a várszínház és a gyulai rendezvények változatos programmal teszik teljessé az üdülők idejét.
Ha nyári időszakban érkeznek, a Gyulai várszínház előadásainak jegyelővételében is segíteni tudunk.
Gyula határában folyik a Fehér-körös, néhány km-el odébb a Fekete- és a Kettős-körös. Ha szeretik a természetet, a folyóparti kikapcsolódást, a horgászatot, biztosak vagyunk benne, hogy a Körösök partján élménygazdag időtöltésben lesz részük. Szanazugban és a városerdőn folyóparti strandok várják a látogatókat.

Legyen a vendégünk, szeretettel várjuk!
Török Anikó    hbckft@indamail.hu


Szigeterőd apartman nagyobb térképen való megjelenítése

5700 Gyula, Vár u . 29.
+3670/4-555-444
+3670/9-466-026